Európa jövőjét egy maréknyi bátor ember dönti el

„Identitárius, azaz…?

Az etnokulturális identitásunk megőrzéséért küzdünk, messzebb tekintve az etnikai vonulatnál. Az identitarianizmus a francia újjobboldal önmeghatározása, egyfajta válasz 1968-ra, de Molnár Tamás is azon dolgozott, hogy kiforrott választ adjon a jelenségre. Az etnokulturális identitásnak három szintje van, a regionális, a nemzeti és a civilizációs, mindháromnak vannak kulturális és etnikai vonatkozásai, amik szerintünk rendkívül fontosak.

Egy liberális újságíró most hagyná itt, de engem érdekel, folytassuk…!

A regionális etnikai identitáshoz tartozik a család, a szülőföld, a falu, vagy város, ahonnan származunk. Ennek kulturális vetületei a helyi vallási és kulturális közösségek, a népszokások vagy akár a helyi labdarúgócsapat, aminek szurkolunk. A nemzeti ezek összessége, a közös nyelv, a közös ünnepek, történelem és hagyományok. A civilizációs etnikai identitáshoz tartozik, hogy mi európaiak vagyunk, ennek kulturális vetülete pedig az évezredek alatt összekovácsolódott egység, illetve a kereszténység.

Korábban úgy fogalmazott, mindenkinek megvan ez a három identitása. Tartja ezt a kijelentést?

Ezek velünk születnek, ezt axiómaként kezelem. Az persze más kérdés, hogy ha valaki nem gyakorolja, elfojtja őket, de a legvadabb liberálisban is ott van ez a hármas identitás.

Naponta hányszor nevezik kirekesztőnek?

Rengetegszer, már nem is számolom. Nem érdemes egyébként az ellenség címkézéseit számításba venni, ahogy a nyelvpolitikai törekvéseiknek sem szabad teret engedni. Nem szállhatunk be az ő diskurzusukba ezen a szinten. Éppen az a céljuk, hogy a címkéikkel uralják a nyelvet. Ha pedig ezt elérik, már nem kell vitatkozniuk, érvelniük, így pedig nem lepleződnek le. Anélkül nyernek, hogy harcolniuk kellene. A címkézés az érvek hiányát fedi el, akik a legtöbbször címkéznek, azok a legtudatlanabb fotelproletárok.”